Az egyetértés-gépezet

A legtöbben azt is hihetik, hogy a fenti idézet az orbáni Magyarországról, vagy a putyini Oroszországról szól. A helyzet sajnos az, hogy szinte az egész világra igaz, különösen az USA propagandagépezetére, ahogy Noam Chomsky és Edward Hermann már 1988-ban kimutatták Az egyetértés-gépezet: A tömegmédia politikai gazdaságtana című művükben.

Ezen a ponton szokta sokak agya ledobni az ékszíjat, amikor kiderül, hogy a rendszer alapjában véve mindenhol oligarchikus ezen a bolygón, különbség abban van, hogy az elnyomás mennyire nyílt, vagy rejtett.

Ha Chomskyék a mai Magyarországról állították volna ezt, akkor sokak azonnal sorosbérencezni kezdenének. Amikor kiderül, hogy ’88 Amerikájáról írták, akkor sokan minket készülnek leputyinbérencezni, amiért ezt fölemlegetjük.

Lehet, hogy a világ nem úgy működik, ahogy azt a kétbites gondolkodás véleménygyárai sugallják?

Videó: https://www.facebook.com/sevaster1/videos/861184154021164/

Kapelner Zsolt: Kit szolgál a média?
(részletek)

“Még ha csak a legelismertebb nemzetközi médiát olvasod, akkor is manipuláció és propaganda áldozata leszel.

Edward Herman és Noam Chomsky 1988-as Az egyetértés-gépezet: A tömegmédia politikai gazdaságtana című könyvében hasonló következtetésre jut (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2016. ford.: Konok Péter). Az amerikai főárambeli médiát vizsgálva arra jut, hogy a látszólag független és szakszerű sajtó egy nagyszabású propagandagépezetként működik, amely „azokat az erőteljes társadalmi érdekeket szolgálja és népszerűsíti, amelyek ellenőrzik és finanszírozzák”, vagyis a politikai és pénzügyi elitek szolgálatában áll.

Így például a főárambeli média előre kiszámítható módon, rendre igazolja a nyilvánosság előtt a hatalmi elitek háborúit és szövetségeseit. (…)

Miért történik mindez? Herman és Chomsky nem egy összeesküvés-elméletet állítottak össze, nem gondolják, hogy az amerikai elnök néha-néha „leszól” a médiának, hogy miről tudósíthat, hogy a titkosszolgálat naponta megfélemlíti a Washington Post újságíróit. A helyzet bonyolultabb. A szerzők egy összetett médiaelméleti keretrendszert, egy úgynevezett „propagandamodellt” állítanak fel, hogy megmagyarázzák, miért mutathatók ki ezek a viselkedési mintázatok a média működésében.

E propagandamodell szerint a média és a hatalom viszonyát öt tényező határozza meg. Öt olyan „szűrő” létezik, amelyeken az információnak át kell jutnia, hogy a média terjeszteni kezdje; ezeken a szűrőkön pedig szinte csak olyan hírek és vélemények juthatnak át, amelyek a mindenkori pénzügyi és politikai hatalom érdekeinek megfelelnek. (…)

1. A média tulajdonosi szerkezete és profitorientáltsága:

A legtöbb főárambeli amerikai médiatermék egy maroknyi nagyvállalat birtokában van, vezetőik maguk is a pénzügyi-üzleti elit tagjai, ezen osztály védelme és tetteinek igazolása nekik is érdekükben áll. Még fontosabb, hogy a médiavállalkozások többnyire profitorientált üzleti vállalkozások: céljuk a piaci siker, nem pedig a nyilvánosság tájékoztatása. (…)

2. Hirdetések:

A második szűrő összefügg a média profitorientáltságával. (…)

Bevételeik biztosítása érdekében tartózkodniuk kell attól, hogy hirdetőik üzleti érdekeivel ellentétes tartalmakat közöljenek.

3. A hírforrások szűkössége:

A médiának meghatározott hírforrásokra kell támaszkodnia, ezek pedig a legtöbb esetben állami, kormányzati szervek: rendőrségek, városházák, a Fehér Ház, a Pentagon; illetve üzleti, gazdasági kérdésekben maguk az üzleti szereplők. A média tehát jórészt csak olyan forrásból szerezheti be információit, amelyek a politikai és pénzügyi elit közvetlen befolyása alatt állnak.

Így például a 2008-as pénzügyi válság tárgyalása során az amerikai média legfőbb forrásai a kormány és az üzleti világ képviselői voltak, az információ jelentős részét ők szolgáltatták. Vagyis arról, hogy ki és miről értesül a válság kibontakozása kapcsán, nagyrészt olyan emberek döntöttek, akiknek közvetlen politikai és üzleti érdekük kötődött a közvélemény alakulásához. (…)

4. Lejáratás:

A lejárató kampányok igencsak megviselhetik az egyes médiavállalkozásokat, elveszíthetik jó hírnevüket, olvasóikat, nézőiket. A kormányzat egy-egy nemkívánatos hírre reagálva olyan törvényeket is hozhat, melyek jócskán megnehezítik a média életét. (…)

5. Antikommunizmus és neoliberalizmus:

Ne feledjük, hogy az Egyetértés-gépezet még a berlini fal leomlása előtt született, kevéssel azután, hogy Ronald Reagan elnök „a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót. A hidegháborús hangulat és az antikommunizmus nagyon is meghatározó részei voltak a közbeszédnek. (…)

Gondolhatnánk azonban, hogy a hidegháború utáni időszakban már nem beszélhetünk antikommunista ideológiáról, így az öt szűrő egyikét legalább a múlténak tekinthetjük. Herman és Chomsky azonban 2002-es új bevezetőjében ragaszkodik hozzá, hogy az antikommunizmus – bár vesztett erejéből –, ma is létező jelenség.

Ráadásul a berlini fal bukása után kiegészült „a piac csodájába”, vagy ahogy azt sokszor nevezik, a neoliberalizmusba vetett hittel.

Egy beszédes, ám nem amerikai példa: a 2008-as gazdasági válságot és utórezgéseit az európai sajtó kimutathatóan egyfajta „természeti csapásként” vagy elkerülhetetlen rosszként mutatták be, amelynek kialakulásában semmi esetre sem a pénzügyi elitek tevékenysége, vagy a globális neoliberalizmus struktúrái játszották a főszerepet, az egyszerűen „megtörtént”. Az ezt tagadó antiglobalista, sőt antikapitalista hangok alig szólaltak meg a főárambeli médiában. Ezt az egyoldalúságot még akkor is furcsállnunk kellene, ha cseppet sem értenénk egyet a szóban forgó alternatív narratívákkal. (…)

Az egyetértés-gépezet érvelése szerint ez az öt szűrő lényegében rákényszeríti az amerikai főárambeli médiát, hogy tevékenysége során a fennálló pénzügyi és hatalmi elitek kiszolgálója legyen, propagandagépezetként működjön. Nézetüket részletes esettanulmányokkal támasztják alá, a vietnami háborútól a közép-amerikai választásokig, de – ahogy láttuk – releváns példákat napjainkban is jócskán találhatunk (részletes elemzéseket találhatunk a propagandamodell 21. századi relevanciájáról például itt). (…)

Ahogy Herman egy 2000-es cikkében kifejti: a média ugyan az elit érdekeit képviseli, ám ehhez az elitnek egységes érdekekkel kell rendelkeznie. Az elit lehet megosztott is – ahogy Trump elnöksége kapcsán kétségtelenül az –, ez pedig még a propagandamodell keretein belül is lehetőséget adnak a média számára a vitára és a kritikára. Ami fontosabb azonban, hogy még ez a kritikai tevékenység akkor is az elit érdekek által meghatározott keretek között marad. Ezek az érdekek állítják fel azt a „napirendet”, amelyet a média utóbb megvitathat. Az elit talán nem mondja meg, mit gondoljunk, de meghatározza, miről gondolkodjunk – ez pedig hatalom a kezükben. (…)

A média közönségének mindig lehetősége van fontolóra venni, hogy kik és milyen szempontok szerint válogatták össze épp ezeket a híreket, milyen forrásokra támaszkodtak, e forrásoknak mit állhatott érdekükben megosztani és mit nem, és hogy az az intézményi struktúra, amelyben a hírek és vélemények terjesztése folyik, milyen viszonyban áll a politikai hatalommal és a pénzügyi elitekkel. Ez nem jelenti, hogy el kell fordulnunk a médiától és minden hírt el kell vetnünk, mint propagandaanyagot. Nincs itt szó másról, mint a kritikus gondolkodás használatáról. (…)

Herman és Chomsky nagy reményeket fűz a nonprofit és helyi érdekeltségű újságíráshoz, amely nincs kitéve a befektetők és hirdetők befolyásának, és amelyet közvetlenül az állampolgárok érdekei vezérelnek. A közösségi média hírterjesztési lehetőségei és az egyszerű állampolgárok által végzett újságírás (citizen journalism) ezt egészen új magasságokba emelik.

Mindez azonban nem oldja meg teljes egészében Az egyetértés-gépezet által felvetett problémákat.

Erre csak akkor van lehetőség, ha a médiát felszabadítjuk a piac fennhatósága alól, ha a társadalmi életünk szempontjából kulcsfontosságú információkhoz nem csak nagyhatalmú „kapuőrökön”, a hatalom birtokosain át juthatunk hozzá, és ha felszámoljuk a neoliberalizmus ideológiai egyeduralmát a közbeszédben.

A konszenzusgyár felszámolása nemcsak a tényleges és tartalmas sajtószabadság, de egy valóban demokratikus társadalom létrehozása számára is létfontosságú.”

http://ujegyenloseg.hu/kit-szolgal-a-media-edward-herman-es-noam-chomsky-propagandamodellje/

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.