Kössük végre össze a pontokat! – „A világ egy cinkelt játszma” I. rész

WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál szaftosabb, a képviseleti (látszat)demokráciával megspékelt globális kapitalizmus rendszerének valódi arcát fölfedő botrányok és leleplezések, és (a legalábbis egyelőre) az évszázad botrányának kikiáltott NSA-üggyel elérkeztünk a pontra, ahol nincs szükség mindenféle elméletekre, csak át kell tekintenünk a rendelkezésre álló tényeket, majd levonni a belőlük fakadó következtetéseket, melyektől mindenki ódzkodik.

Anyátok 268.jpgAz elmúlt évtized ún. „terrorellenes háborúja”, különösen annak iraki fejezeteminden korábbinál szélesebb tömegek számára tette nyilvánvalóvá a nagyhatalmi játszmák képmutató logikáját, amit két szlogen, az „Iraki szabadság hadművelet” (a invázió hivatalos megnevezése) és a „Ne onts vért az olajért!” (a globális háborúellenes tüntetések egyik jelmondata) párba állítása talán megfelelően össze is foglal. A profitot minden egyéb emberi, vagy „környezeti” szempont elé helyező, adósságon alapuló pénzügyi-gazdasági rendszer által kikényszerített folytonos növekedés egyik következményével, az elképesztő mértékű ökológiai károkozással kapcsolatban is minden korábbinál több ember vált tudatossá, a pénzügyi krízis és a világgazdasági válság pedig (majdnem) mindenkinek megmutatta, hogy a neoliberális kapitalizmus rendszere társadalmilag korántsem olyan stabil és előnyös, mint amilyennek korábban lefestették. A 21. század második évtizede egy – számos, egymással összefüggő, ám igen szerteágazó aspektusra visszavezethető, ökológiai-társadalmi-gazdasági-politikai természetű – rendszerválság kellős közepén köszöntött ránk. Ahogy az idealisták, na meg a bölcsekemlékeztetnek rá, a válságot nem kell feltétlenül sorscsapásként megélnünk, a megújulás lehetőségeként is tekinthetünk rá. Ennek jegyében nézzük az elmúlt két-három év világrengető leleplezéseit!

2010 egyértelműen WikiLeaks éve volt. Az iraki, ill. afganisztáni háborúval kapcsolatos titkos dokumentumok és az amerikai diplomáciai táviratok tömeges kiszivárogtatásával kapcsolatban már akkoriban új korszak születését emlegették, amelyben az információ feletti ellenőrzés, illetve az információ-szabadság kérdésköre kulcsfontosságú szimbolikus társadalmi küzdelem terepévé válik. Tulajdonképpen semmi igazán megrázó nem derült ki a szivárogtatások által, ami megrázta – első sorban – a világ egyes kormányait és más hatalmi struktúráit, az az ilyen jellegű kiszivárogtatás puszta ténye, a szentséges tekintélyükön esett csorba volt, ahogy azt a Bradley Manning és Julian Assange elleni fellépés is megmutatta. Mivel a tunéziai forradalomba torkolló tüntetések kialakulásához az országban uralkodó korrupciót leleplező WikiLeaks-féle táviratok is hozzájárultak, nem csupán közvetett, vagy szimbolikus értelemben tekinthetjük dominó-effektus kulcsfontosságú elemének a Manning és Assange nevével fémjelzett kiszivárogtatásokat. A tunéziai rezsim megdöntését az egyiptomi forradalom eseményei, majd az „Arab Tavasz” néven emlegetett felkelések követték.

Untitled-2c copy 560.jpg

Ez az eseménysor közvetlenül inspirálta a 2011 májusában Spanyolországból kiinduló és néhány hónap leforgása alatt világméretűvé váló rendszerkritikus tüntetéshullámkezdeményezőit is. Miközben az Anonymous globális hacktivista közössége a kibertér első számú rendszerkritikus mozgalmává fejlődött, a spanyol városok fizikai tereinek elfoglalásával útjára indult a Felháborodottak mozgalma is. Ennek alapvetése, hogy a pénzpiacok és az összefonódó gazdasági-politikai elit „túszul ejtették a demokráciát”, kirekesztve a polgárokat a saját életüket meghatározó döntések meghozatalából, ebből a helyzetből pedig a képviseleti rendszer felől a részvételi demokrácia irányába való elmozdulás, illetve a gazdaság demokratikus ellenőrzésének megteremtése jelenthet kiutat. A szintén globális mozgalommá szélesedő Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) kezdeményezői jelentős mértékben támaszkodtak a spanyol példára, sőt a spanyol térfoglaló mozgalom angolszász változataként is értékelhetjük, bár a világ sokkal inkább a hatalmi központ New York-ból induló kezdeményezés nevét ismerte meg. Az Occupy mozgalom központi témái, motívumai általában a végletessé fokozódó társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a pénzügyi szektor, az óriáscégek, illetve a társadalom leggazdagabb 1%-ának a demokratikus folyamatokat aláásó, korrupciót és instabilitást okozó túlhatalma, de az egyes csoportok esetében a hangsúlyok, vagy akár a központi témák is eltérőek lehetnek. Általános jelmondata: „Mi vagyunk a 99%”. A mozgalom egészét tekintve tudatosan nem fogalmazott meg a fennálló rendszer keretei közt értelmezhető pragmatikus követeléseket, inkább az uralkodó paradigma meghaladására bíztat közvetlen demokratikus működésmódján és a rendszer alapjainak megkérdőjelezésén keresztül. A mozgalom az USA-ban sikeresen hódította vissza a köz számára a politikai-gazdasági elemzés – korábban inkább csak az elit számára hozzáférhető – terét, változtatta meg a nyugati közbeszédet, állította alapkérdéseit a figyelem középpontjába, miközben – ahogy látni fogjuk – puszta létével is leleplezett, felszínre hozott egyet s mást.

2011 őszén, a globális tüntetéshullám kellős közepén jelent meg egy svájci kutatócsoportnak a világgazdaság megdöbbentő koncentráltságáról szóló tanulmánya. A tudósok szuperszámítógépek segítségével, hálózatelemzés útján bebizonyították, hogy a világ vagyonának és gazdasági hatalmának túlnyomó része multinacionális óriásvállalatok már-már hátborzongatóan kicsiny csoportjánál összpontosul. A tanulmányt jelentőségénél jóval kisebb figyelem övezte a mainstream médiában. Jellemző, hogy a szinte egyetlen magyar nyelvű cikk szerzője is „az önszabályzó szabad piacok” szükségszerű, már-már természetes állapotaként igyekszik beállítani mindazt, amit a tanulmány megállapít, illetve több figyelmet szentel az „összeesküvés-elméletekkel” való élcelődésnek, mint a tanulmányban szereplő megállapítások súlyosságának. A kutatók a világ mintegy 43 000 multicége közti kapcsolatokat elemezve saját megdöbbenésükre kimutatták, hogy egy aránytalanul kicsi, 1318 vállalatból álló mag közvetlenül ellenőrzi a világgazdaság mintegy 20, az általa tulajdonolt további cégeken keresztül pedig további 60 százalékát. Tovább vizsgálva az adatokat fölismerték, hogy ezen a magon belül létezik egy csupán 147, egymással szoros összefonódásban álló cég alkotta „szuper-entitás” és végső soron ennél összpontosul a világgazdaság fent említett 80%-a fölötti ellenőrzés. Ezen cégek mintegy háromnegyede a pénzügyi szektorból kerül ki. Érdemes még megemlíteni, hogy a tudósok által a hálózatra gyakorolt befolyásuk mértéke alapján összeállított (a tanulmány 33. oldalán található) lista első helyén a Libor globális kamatmanipulációs ügyben már bizonyítottan vétkes Barclays Capital áll és általában is elmondható, hogy a kamatmanipulálási és a többi aktuális botrány által érintett cégek szinte egytől-egyig a lista előkelő helyein szerepelnek.

super-entity 560.jpg

Sokan, sok mindent vártak a 2012-es évtől, de egy biztos: revelációból, mint rejtett tények feltárásából bőven kijutott. Ha úgy vesszük, a szó eredeti, görög értelmében vett apokalipszis, azaz a leleplezés, felfedés is megvolt. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, amit egyébként a térfoglaló rendszerkritikus mozgalmak is hirdettek, hogy a rendszer mélyen korrupt és gyökeres változtatásra van szükség.

Rögtön az év elején az internet szabadságát veszélyeztető, a „kalózkodás” elleni harc nevében akár cenzúrát és a felhasználók megfigyelést is lehetővé tévő gumiparagrafusokból álló törvényjavaslatok és egyezmények elleni on- és offline tiltakozásoktól volt hangos a nyugati világ. Ami azt illeti, a kulturális és egyben társadalmi átalakulás fékezésére, vagy megállítására irányuló próbálkozások, mint a szabad tartalom-, illetve információ-megosztás kultúrája elleni kétségbeesett kampány, vagy az efféle szabályozások (SOPA, PIPA, ACTA, CISPA stb.) folyamatos erőltetése, valójában kontraproduktívnak bizonyulnak, mivel újra és újra igazolják a fennálló rendszer kritikája, meghaladottsága mellett szóló érveket.

Itthon Ángyán József kirobbantotta a „nagy oligarcha-botrányt”, a földbáróknak, nagytőkés érdekcsoportoknak átjátszott állami termőföld-pályázatokkal kapcsolatban, ezzel példátlan mértékű figyelmet irányítva a hazai gazdasági és politikai elit összefonódásának kérdésére. A gazdasági háttéremberek kormányokon átívelő hatalmáról beszélve a volt államtitkár így nyilatkozott: „…ahhoz, hogy távol tudjuk e köröket tartani a politikai döntéshozataltól, előbb el kell távolítani őket onnan.”

Eközben New Yorkban elkezdődött a világ legnagyobb bankjait érintő botrányok sorozata, amely szinte az egész évet jellemezte. A később csak Muppetgate néven emlegetett ügyben a Goldman Sachs meghatározó pénzügyi óriáscég volt munkatársa nyílt levélben leplezte le a vállalatnál uralkodó cinikus légkört és az ügyfeleket megkárosító gyakorlatot. A következő, minden korábbinál súlyosabb botrány június végén pattant ki a londoni City-ben, amikor a világ egyik leghatalmasabb bankjának számító Barclays-t egy évek óta folyó, három földrészre kiterjedő nyomozáseredményeként rekordbírsággal sújtotta a pénzügyi felügyelet a Libor nevű irányadó kamatláb globális hatású manipulációjáért, a cég elnöke és vezérigazgatója is lemondásra kényszerült. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban, de például a tengerentúlon, vagy hazánkban korántsem kapott jelentőségének megfelelő mértékű figyelmet a hivatásos médiában. A Libor-botrányban a világ 16 – a legnagyobbak és legbefolyásosabbak közé tartozó – pénzintézetével kapcsolatban fogalmazódott meg a kartellben folytatott kamatmanipuláció vádja. A még ma is zajló nyomozásban eddig az angol Barclays mellett a skót székhelyű RBS-ről és a svájci központú UBS-ről sikerült bebizonyítani, hogy részt vettek a manipulációban, decemberben az első letartóztatásokra is sor került. Már a nyáron fölmerült, hogy az üzemanyagárakat is a Libor-hoz hasonló módon manipulálhatták a tőzsdén, majd az Euribor irányadó kamatlábával kapcsolatban is megfogalmazódott a gyanú.

liborcomic 480.jpg

Mindezzel párhuzamosan pénzmosási és más csaláshoz kötődő botrányok sora rázta meg a legnagyobb pénzintézeteket. A sort a Vatikán bankja nyitotta, melynek kétes üzelmeiről a pápai állam sötét ügyeit felszínre emelő Vatileaks-botrány rántotta le a leplet, majd az olyan óriások követték, mint például a HSBC és a JP Morgan, nem kisebb vádakkal, mint drogkartellek és terroristák piszkos pénzeinek tisztára mosása. A Wells Fargo és a Bank of America jelzáloghitel-csalás miatt került eljárás alá, a Deutsche Banknál pedig még rendőrségi razziát is tartottak pénzmosási, adócsalási és egyéb vádak kapcsán, hazánkban pedig egyre több olyan esetről lehetett hallani, hogy devizahiteles adósok pereket nyertek a bankokkal szemben.

Az angol központi bank magas rangú tisztségviselője egy októberi eseményen, egy évvel a globális tüntetéshullám csúcspontja után arra ragadtatta magát, hogy kijelentse: az Occupy mozgalomnak igaza van. Andrew Haldane szerint a világ pénzügyi negyedeit „elfoglaló” demonstrálóknak mind morális, mind intellektuális értelemben igazuk volt a nemzetközi pénzvilággal szemben megfogalmazott kritikájukban. Beszélt arról is, hogy olyan folyamatok indultak meg a pénzügyi szektor döntéshozóinak körében, amelyek a bankok, pénzintézetek sokkal erkölcsösebb működése felé mutatnak és a társadalmi egyenlőtlenségeket is nagyobb súllyal veszik tekintetbe, részben a tüntetéseknek köszönhetően. „Valójában azt szeretném bizonyítani, hogy a pénzvilág megreformálásának korai szakaszában vagyunk, egy átalakulásban, melyet az Occupy segített előmozdítani.” – mondta a tisztviselő.

Ezt különösen érdekes megvilágításba helyezik a karácsony táján nyilvánosságra került dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a gazdasági és politikai hatalom összefonódása ellen is tiltakozó mozgalom karhatalmi letörését az USA állami szervei a bankokkal együttműködésben hajtották végre 2011 végén. Már az is elég riasztó képet festett a „szabadok földjén” uralkodó állapotokról, hogy az erőszakmentesség elvét valló mozgalom aktivistáit az FBI belföldi terroristákként azonosította, így megfigyelte és lehallgatta, de a további részletek, ahogy a Guardian újságírója fogalmazott „bizonyították azt, ami egykor paranoid képzelgésként lett elutasítva: az eltérő véleményen lévők egységesített vállalati-állami elnyomását”.  A dokumentumok alapján a műveletekben részt vevő szervek, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, az FBI és a helyi rendőrségi alakulatok jól koordinált hálózatban működtek együtt a privát óriáscégekkel, bankokkal, olyan szorosan összedolgozva, hogy tulajdonképpen egy entitást alkottak – egyes esetekben saját, külön név alatt, mint „Belbiztonsági Szövetség Tanácsa”. Anna Lekas Miller, független újságíró és aktivista szavaival “ez a kölcsönösség az FBI, a Nemzetbiztonsági Minisztérium és a New York-i tőzsde óriáscégei között jól mutatja, hogy a hatóságok kit is szolgálnak valójában. Ez esetben még csak nem is a kormányzatot, hanem ezeket a vállalatokat, illetve a pénzügyi szektort és bizonyosan nem az embereket.” Néhány évvel ezelőtt az ilyesmit egyszerűen „nevetséges, oktalan” összeesküvés-elméletnek bélyegezték volna, de az utóbbi hónapokban feltűnően gyakran kényszerülünk újragondolni, hogyan is állunk a hatalom koncentrációjával és az elitek összefonódásával.

pepperspray 560.jpg

A napvilágra került tényekben a legriasztóbb az óriáscégek szerepe, az hogy közvetlen hozzáféréssel bírtak az állam (egykori, illetve állítólagos) erőszak-monopóliumához. Az iratokat megszerző és nyilvánosságra hozó civil szervezet igazgatója, Mara Verheyden-Hilliard tavaly decemberi nyilatkozata szerint mindez csupán a jéghegy csúcsa, egy ablak az Amerikában működő, átfogó megfigyelésre, ami megmutatja, hogy „ezek a szövetségi ügynökségek de facto a Wall Street és az Óriáscégek Amerikájának hírszerző erejeként működnek”.

Ami azt illeti, már ezt megelőzően nyilvánosságra kerültek olyan információk, amelyek világosan előrevetítették a jelenlegi megfigyelési és lehallgatási botrányt. A WikiLeaks és az Anonymous közreműködésével nyilvánosságra került Stratfor e-mailek tanúbizonysága szerint a Pentagon és a CIA korábbi munkatársainak cége, a TrapWirearcfelismerő programokkal valós időben elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit. Eisenhower elnök elhíresült 1961-es, a hadi-ipari komplexum veszélyes és egyre növekvő befolyására figyelmeztető beszéde óta eltelt évtizedek során végig élt a gyanú a háttérben meghúzódó erők machinációival kapcsolatban, de bizonyítékok hiányában megmaradt az összeesküvés-elméletek gettójában. Valahogy úgy van ez a mostani NSA-üggyel és a kiterjedt elektronikus megfigyeléssel, illetve a többi itt felsorolt leleplezéssel is, mint a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban. Olyan rettenetesen nem meglepő, mivel a körülmények ismeretében rendkívül valószínű, de a végső, kézzel fogható bizonyíték előkerüléséig a legtöbben legalábbis nagyon óvatosan bánnak a témával. Viszont, ha egyszer megvan a bizonyíték, onnantól kezdve minden megváltozik.

 

http://valodidemokraciatmost.blog.hu/2013/06/16/kossuk_ossze_a_pontokat

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.