Mátrix Világ

Mátrix: Nemi szerepek

Az, amit „nőiesnek”, illetve amit „férfiasnak” gondolunk, olyan társadalmilag megalkotott, mesterséges kategóriák, amelyeket neveltetésünk, szocializációnk folyamán sajátítunk el.

Miközben folyton “igazi” nőkről és “igazi” férfiakról hadoválunk, pont azért nem tudjuk, hogy azok milyenek is lennének valójában, mert magunkra, illetve egymásra kényszerítjük ezeket az előre gyártott sablonokat, elnyomva az igazi valónkat.

Rengeteg fájdalom és sérülés származik ebből, különösen gyerek-, ill. kamaszkorban. Elég, ha valaki egy kicsit kilóg a sorból. Túl vékony, túl kövér, túl félénk, túl öntudatos, vagy nem eléggé ilyen, nem eléggé olyan stb. Ez aztán jó mélyen beivódik az ember személyiségébe, aztán csodálkozunk, hogy szinte mindenki sérült így, vagy úgy. És akkor azokról még nem is volt szó, akik netán szexuálisan más irányultságúak lennének, mint amit elvárnak tőlük…

“Általában próbálunk ezeknek a nemi szerep-elvárásoknak többé-kevésbé megfelelni, illetve kompenzálni, ha valamilyen szempontból nem felelünk meg nekik. Ez főként azért van, mert ha nem felelünk meg nekik, vagy legalábbis valaki úgy találja, hogy nem felelünk meg nekik, akkor negatív visszajelzéseket, „büntetéseket” kapunk; ezek lehetnek például a kortárs csoportban tapasztalt lenézés és beszólások, de megtestesülhetnek akár fizikai erőszak formájában is a szülők, partner, kortársak vagy idegenek részéről.”
http://kettosmerce.blog.hu/2016/01/31/genderoruleti_gyorstalpalo_1_gender_szexizmus_patriarchatus

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük